Jövőre kevesebb lesz a lerakási díj az eredetileg tervezettnél, derült ki a gödöllői konferencián
„A maradék maradékának a maradéka” – hangoztatta Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár Sikeres volt, hiszen sok új és a hétköznapokban is jól hasznosítható információval térhetett haza az a háromszáznál több szakember, illetve érdeklődő, aki résztvett a háromnaposra meghirdetett, Új utakon a hulladékgazdálkodás címmel megrendezett szakmai konferencián. A Vidékfejlesztési Minisztérium felkérésére a Szent István Egyetem szervezésében és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség szakmai támogatásával – a gödöllői egyetemen – lebonyolított fórumon hazai és külföldi szakemberek előadásaiból éppúgy első kézből értesülhettek a magyarországi és az európai uniós hulladékgazdálkodás rövid- és hosszútávú szándékairól, mint az ágazat egyes szakterületeinek, illetve mérvadó cégeinek eredményeiről, terveiről. Ezzel a szervezők azt is elérték, hogy ne pusztán a jogalkotók és az ágazati irányítók fóruma legyen a konferencia, hanem a hulladékgazdálkodási szakma képviselői személyesen is beszámolhassanak a tapasztalataikról s – az együttműködés szándékával – nyilvánosan is megfogalmazhassák igényeiket. A TeSzedd! keretében is a tettek mezején volt az OHÜ csapata
Sikeres volt a TeSzedd! 2012 – Összefogás a tiszta Magyarországért akció június 2-ára meghirdetett akció, hiszen – az előzetes adatok szerint – összesen mintegy 120 ezren vettek részt a szemétgyűjtésben, amellyel csaknem öt ezer tonna, illegálisan elhelyezett hulladékoktól tisztították meg az önkéntesek az ország 700 települését. Az akcióban az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. munkatársai és családtagjaik is kivették a részüket, a 92 tagú csapat Budapest cinkotai városrészének zöldövezeti területén jelentős mennyiségű, mintegy 300 zsák, azaz 2500 kg illegálisan lerakott hulladéktól tisztította meg a környéket. Vidéki kollégáink pedig az ország 14 pontján gyűjtötték a szemetet. Tisztítsuk meg együtt a XVI. kerületi Kertvárost június 2-án, szombaton!
ÚJRA FELVESSZÜK A KESZTYŰT Második alkalommal szervezi meg az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a TeSzedd! – összefogás a tiszta Magyarországért elnevezésű hulladékgyűjtő akcióját, amelyhez a XVI. kerületi Önkormányzat is csatlakozott. Ez alkalomból tartott sajtótájékoztatót Kovács Péter polgármester és Vámosi Oszkár, az ügynökség ügyvezetője május 21-én. Jelentős előrelépés a hulladékgazdálkodás szabályozásában
Elkészült az új hulladékról szóló törvénytervezet végrehajtási rendeleteinek nagy része – jelentette be az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője a témában rendezett szakmai konferencia zárásakor. Vámosi Oszkár elmondta: a 36 jogszabály mintegy kétharmada végleges, úgynevezett normaszöveg állapotban van, a fennmaradó rendeleteket a következő hetekben fejezik be a szakemberek. Hasonlóak a gondok a német és a magyar e+e hulladékhasznosításban
Átfogó képet és a gyakorlatban is jól hasznosítható információkat, tapasztalatokat kaphattak a hulladékká vált elektromos és elektronikai (e+e) eszközök, berendezések gyűjtésének, hasznosításának magyarországi és németországi helyzetéről, tapasztalatairól az Ökotech 2012. II. Nemzetközi környezetvédelmi és kommunális szakkiállítás keretében, a Hungexpón megrendezett magyar-német szakmai konferencián a résztvevők. Szelektív-kuckó várta játszani és tanulni a gyerekeket
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) önálló sátorral volt jelen április 21-én, a Föld napja alkalmából szervezett központi rendezvényen, a fővárosban, a Parlament előtti Kossuth téren. A szervezet az alapküldetésének megfelelően a szelektív hulladékgyűjtés „rejtelmeibe” avatta be – játékos formában – a látogatókat, elsődlegesen a gyerekeket. Az OHÜ-s sátor előtt elhelyezett, vízzel teli medencében „úszkáló” – s ezáltal a „természetet csúfító” – különféle hulladékot kellett kihalászni és az anyagfajtájának megfelelő gyűjtőedénybe helyezni. Az önfeledt játék során a kis horgászok megtanulták, hogy a hulladékok helye a szelektív kukákban van, ahonnan előkezelést követően feldolgozó helyekre kerülnek hasznosításra. |