Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Hulladékos „világkörüli” út Gödöllőn – Gödöllői szomszédolás hulladékügyben

godollo-140319-1Kétnapos szakmai konferenciára hívták a hazai hulladékgazdálkodás szereplőit az Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás című konferencia szervezői.  A szakmai fórumot dr. Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár nyitotta meg. Értékelése szerint, megfelelő és következetesen érvényesített jogi és szervezeti alapokon működik a hazai hulladékgazdálkodási ágazat, amely az elmúlt csaknem négy évben folyamatosan javuló eredményeket ért el és ezeket az eredményeket konszolidált körülmények között lehet és kell folytatni, illetve tovább növelni. Ennek záloga, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. pozíciója a jövőben még inkább erősödjön és a szervezet a hazai hulladékgazdálkodási ágazat szereplői számára megkerülhetetlen legyen.

Bővebben...

Március 7-ig lehet javaslatot tenni: ki kapjon Hulladékgazdálkodásért díjat

A lakosság és a szakmában tevékenykedők által beküldött jelölések alapján dől el, hogy mely szolgáltató, vállalkozás, szervezet, illetve szakember veheti át a Hulladékgazdálkodásért díjat, amelyet ez év elején alapított az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ).

Bővebben...

Először adtuk át a Q-Kamera Díjat

DSCN0126-mA legjobb filmesekkel a jövőben is együttdolgozik az OHÜ

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) hagyományteremtő szándékkal hirdette meg filmpályázatát és adta át most először a Q-Kamera Díjat. A célunk az volt, hogy új utat nyissunk a társadalmi szemléletformálás és a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése terén, hiszen ez az OHÜ egyik alapfeladata. Emellett a filmpályázat segítségével szerettük volna kiválasztani azokat a fiatalokat, akikkel a jövőben együttdolgozunk a korosztály megszólítását megcélzó projektekben.

Bővebben...

Egész Európában egyszerre szedik a szemetet

teszedd sajtotaj 140211 2-1000Háromnapos lesz idén a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció

Minden eddiginél nagyobb méretűre bővül ebben az évben a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából május 9-11. között szervez meg az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) – jelentette be Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője kedden közös sajtótájékoztatóján. A háromnapos eseménnyel az Európai Bizottság „Let’s Clean Up Europe!” elnevezésű projektjéhez csatlakozik Magyarország. Az együttműködés keretében május 10-én 28 európai országban tartanak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciót.

Bővebben...

Négyszer többen vettek részt az itthoni EWWR-akcióban

Elkészült a 2013. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét (angol rövidítéssel: EWWR = European Week for Waste Reduction) összesítése, amely szerint a múlt év november 16-24. között, 34 országban összesen 12 682 pályázó közösség vett részt – saját ötletét megvalósítva – a programban. Ez mintegy 17,5 százalékkal több, mint a 2012. évi EWWR-résztvevők száma.

Bővebben...

Egyedülállóan széleskörű összefogás környezetünk védelméért

Az OHÜ Nonprofit Kft. áruházláncokkal és hulladékkezelőkkel együtt hívja fel a figyelmet az elektromos és elektronikai hulladékok gyűjtésének fontosságára.

Budapest, 2014. január 10. – Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával indította el idei első kampányát. A "Belső értékek – A megkopott külső értékes belsőt takar" címet viselő akció keretében az elektromos és elektronikai hulladék (röviden: e+e-hulladék) gyűjtésének fontosságára, és lehetőségeire hívják fel közösen a figyelmet a január 11. és február 9. közötti hétvégéken. Az akció célja, hogy a gazdasági érdekeiket félretéve, együtt álljanak ki egy közös ügy, a környezetvédelem mellett.

Bővebben...