Igent mondott a reklámszakma az OHÜ kampányaira
Három nevezésből három elismerést kapott az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a Kreatív Online Arany LolliPOP 2013 díjátadóján. Ez a BTL és kommunikációs verseny mindig az elmúlt év legegyedibb projektjeit és a szakma legkreatívabb képviselőit díjazza. Korábban az OHÜ egyik társadalmi szemléletformáló kampánya, a „Zöldlista - vásárló program" már a Greennovációs-nagydíjat is elhozta. Egész falvakat mozgat meg itthon az Európai Hulladékcsökkentési Hét
Jelentősen megugrott idén az Európai Hulladékcsökkentési Hét kezdeményezéshez csatlakozók száma: ebben az évben már négyszer többen jelentkeztek az akcióra, mint tavaly. Eddig összesen 29 óvoda, iskola, önkormányzati hivatal, egyesület és cég kisebb-nagyobb közösség, valamint számos magánszemély vesz részt a programban. Italoskarton-dobozból építőipari panel és nokiás doboztartozék
Csak a szomszédba – Szlovákia néhány, magyarok is lakta kistelepülésére – kellett elutazni ahhoz, hogy egy kis szakmai csoport, ismeret- és tapasztalatszerzési céllal megtekintse: viszonylag egyszerű körülmények között is lehet eredményes szelektív hulladékgyűjtést, -válogatást szervezni és működtetni, egy kisvállalkozás üzemében, ahol az elhasznált italoskarton-dobozok feldolgozása, hasznosítása történik. Az üzembővítéshez és -fejlesztéshez persze európai uniós támogatást is kapott a vállalkozó. Itthon már visszaesett a műanyagzacskó-használat
Vissza kell szorítani a műanyagzacskók használatát az Európai Unió tagállamaiban, ismertette az Európai Bizottság (EB) állásfoglalását Janez Potocnik, környezetvédelmi biztos. Ennek érdekében – az MTI november 4-én megjelent híradása szerint – az EB a csomagolásról szóló európai uniós irányelv módosítását javasolja azért, hogy minimálisra csökkenjen az 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült műanyagzacskók használata. A megvalósításhoz jogi és gazdasági eszközök „bevetésére” is kész az EB, amely termékdíjat vezetne be vagy betiltaná az ilyen csomagolóanyagokat. Szakemberek véleményét várják az Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2009-2020. alkotói
Társadalmi-szakmai vitára bocsátotta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2009-2020. (OHT) munkaanyagát, valamint az ezt megalapozó környezeti értékelést, hatásvizsgálati dokumentumot. Az OHT a szélesebb körű véleményezést követően, a VM előterjesztésében kerülhet majd a kormány elé. Közszolgáltatói minősítés – szakmai konferencia, hiteles forrásból
Elsődlegesen a közvetlenül érintettek számára: a hulladékgazdálkodás területén működő közszolgáltatók képviselőinek szervezett október 10-én térítésmentes szakmai konferenciát, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ). Ez a szakmai fórum szervesen illeszkedik az „Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás” konferenciasorozatba. Csaknem tízezer érdeklődő a Hulladékkezelők Nyílt Napján
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) 2012-ben – partnereivel együttműködve – hagyományteremtő céllal indította útjára a KUKAkulTÚRA - Hulladékkezelők Nyílt Napja elnevezésű országos rendezvényét, amely idén háromszor több látogatót vonzott, mint az előző évben. Ismét KUKAkulTúra: nyílt napon mutatják be tevékenységüket a hulladékkezelők
A tavalyi sikerre való tekintettel az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) idén is megrendezi a Hulladékkezelők Nyílt Napját. Október 5-én országszerte több mint 60 helyszínen várják a hulladékkezelők az érdeklődőket. Megkezdődött a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók minősítési okiratainak kibocsátása
Az elsők között vehette át az ország legnagyobb hulladékgazdálkodási közszolgáltatója: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.), a tevékenységéhez nélkülözhetetlen közszolgáltatói minősítési okiratot. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) az új hulladékgazdálkodási közszolgáltatói rendszerre történő áttérés újabb állomásaként, a közszolgáltatók minősítése területén – a nyár közepétől hatályos jogszabály alapján – az ősz elejétől megkezdte a törvény által ráruházott feladatát. Ennek keretében, jelenleg mintegy harminc kérelem elbírálása zajlik. A következő hónapokban az OHÜ várhatóan száznál több cég esetében vizsgálja majd hasonló eljárásban, a kérelmező közszolgáltatók minősítési követelményeinek való megfelelést. A minősítő okirat megléte, egyaránt előfeltétele a közszolgáltatási szerződés megkötésének, akárcsak a közszolgáltatás tárgyában kiírt közbeszerzés során, az érvényes ajánlattételnek. A helyenként mostoha időjárás dacára sikeres volt a TeSzedd! akció
Az előzetes várakozások szerint mintegy százezer önkéntes kezdhette meg ma országszerte a szemétszedést a TeSzedd! keretében – a helyi időjáráshoz igazodva. A szemétgyűjtési akcióra az előregisztráció során 30 százalékkal többen jelentkeztek, mint 2012-ben, az önkéntesek tényleges létszáma ráadásul évről évre meghaladja a regisztrálókét – mondta az eseményt megnyitó Dr. Illés Zoltán. A környezetügyért felelős államtitkár maga is beállt az önkéntesek közé Csepelen. Több mint százezren szedik a szemetet országszerte
Reggel óta több mint százezer önkéntes szedi a szemetet Magyarországon a TeSzedd!-napon. A harmadik alkalommal megszervezett akcióban Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több tízezer kesztyűt és zsákot osztottak szét az önkéntesek között. „Ha Mohácsnál ennyien lettünk volna, másképp alakul a történelem" – mondta az esemény alkalmából Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. További cikkeink...
|