Egy hónap alatt 20 ezer jelentkező a TeSzedd!-re - Sajtóközlemény
Április elejétől egyénileg is lehet csatlakozni az országos szemétgyűjtéshez Évről évre egyre többen jelentkeznek a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióra. Hazánk legnagyobb szemétszedési mozgalmában mostanáig mintegy 20 ezer önkéntes jelezte részvételét a kezdeményezés honlapján, ahol közel 250 találkozási pontot hoztak létre, azaz eddig ennyi szemetes helyszín megtisztítását tervezték be az önkéntesek szerte az országban. Találkozási pont létrehozására továbbra is van lehetőség, egyénileg jelentkezni pedig április elejétől lehet. A regisztráció május 2-án zárul a www.teszedd.hu weboldalon. Hulladékos „világkörüli” út Gödöllőn – Gödöllői szomszédolás hulladékügyben
Kétnapos szakmai konferenciára hívták a hazai hulladékgazdálkodás szereplőit az Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás című konferencia szervezői. A szakmai fórumot dr. Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár nyitotta meg. Értékelése szerint, megfelelő és következetesen érvényesített jogi és szervezeti alapokon működik a hazai hulladékgazdálkodási ágazat, amely az elmúlt csaknem négy évben folyamatosan javuló eredményeket ért el és ezeket az eredményeket konszolidált körülmények között lehet és kell folytatni, illetve tovább növelni. Ennek záloga, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. pozíciója a jövőben még inkább erősödjön és a szervezet a hazai hulladékgazdálkodási ágazat szereplői számára megkerülhetetlen legyen. Március 7-ig lehet javaslatot tenni: ki kapjon Hulladékgazdálkodásért díjat
A lakosság és a szakmában tevékenykedők által beküldött jelölések alapján dől el, hogy mely szolgáltató, vállalkozás, szervezet, illetve szakember veheti át a Hulladékgazdálkodásért díjat, amelyet ez év elején alapított az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ). Először adtuk át a Q-Kamera Díjat
A legjobb filmesekkel a jövőben is együttdolgozik az OHÜ Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) hagyományteremtő szándékkal hirdette meg filmpályázatát és adta át most először a Q-Kamera Díjat. A célunk az volt, hogy új utat nyissunk a társadalmi szemléletformálás és a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése terén, hiszen ez az OHÜ egyik alapfeladata. Emellett a filmpályázat segítségével szerettük volna kiválasztani azokat a fiatalokat, akikkel a jövőben együttdolgozunk a korosztály megszólítását megcélzó projektekben. Egész Európában egyszerre szedik a szemetet
Háromnapos lesz idén a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció Minden eddiginél nagyobb méretűre bővül ebben az évben a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából május 9-11. között szervez meg az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) – jelentette be Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője kedden közös sajtótájékoztatóján. A háromnapos eseménnyel az Európai Bizottság „Let’s Clean Up Europe!” elnevezésű projektjéhez csatlakozik Magyarország. Az együttműködés keretében május 10-én 28 európai országban tartanak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciót. Négyszer többen vettek részt az itthoni EWWR-akcióban
Elkészült a 2013. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét (angol rövidítéssel: EWWR = European Week for Waste Reduction) összesítése, amely szerint a múlt év november 16-24. között, 34 országban összesen 12 682 pályázó közösség vett részt – saját ötletét megvalósítva – a programban. Ez mintegy 17,5 százalékkal több, mint a 2012. évi EWWR-résztvevők száma. Egyedülállóan széleskörű összefogás környezetünk védelméért
Az OHÜ Nonprofit Kft. áruházláncokkal és hulladékkezelőkkel együtt hívja fel a figyelmet az elektromos és elektronikai hulladékok gyűjtésének fontosságára. Budapest, 2014. január 10. – Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával indította el idei első kampányát. A "Belső értékek – A megkopott külső értékes belsőt takar" címet viselő akció keretében az elektromos és elektronikai hulladék (röviden: e+e-hulladék) gyűjtésének fontosságára, és lehetőségeire hívják fel közösen a figyelmet a január 11. és február 9. közötti hétvégéken. Az akció célja, hogy a gazdasági érdekeiket félretéve, együtt álljanak ki egy közös ügy, a környezetvédelem mellett. 2014: egyetértés és kiszámíthatóság a lakossági szelektív hulladékgyűjtésben
Az előző évekhez képest rövidebb és még alaposabb szakmai egyeztetés eredményeként megszületett a jövő évi szolgáltatás-vásárlási szerződés (szvsz), amely a lakossági szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás mennyiségi kereteit és a hozzákapcsolódó részfinanszírozást határozza meg. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) és a hulladékgazdálkodási közszolgáltató társaságok közötti szvsz – a korábbiakhoz képest – több pontban változott, a módosítások a felek javaslatai alapján kerültek be a szerződésbe. A megállapodások aláírása az OHÜ és a közszolgáltatók között minden eddiginél korábban, december 17-én megkezdődött. Túl a félszázadik OHÜ-minősítésen
Nyár közepétől kezdte meg az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) hatósági jogkörrel rendelkező minősítési főosztálya a hulladékgazdálkodási közszolgáltató társaságok minősítéséhez kapcsolódó feladatainak ellátását. Ennek keretében, a hulladékgazdálkodási közszolgáltató által kért minősítési kategóriába és fokozatba sorolást vizsgálja meg az OHÜ, s amennyiben az adott társaság megfelel a jogszabályban előírt követelményeknek, akkor a szervezet kiállítja a minősítési okiratot. Karácsonykor is környezettudatosan a „Zöldlistával”
Ajándékozzuk meg környezetünket is egy kis odafigyeléssel! Karácsonyhoz közeledve éppoly fontos figyelnünk a környezetünkre, mint a mindennapokban. Néhány apró trükkel nemcsak pénztárcánkat kímélhetjük, de az ünnep alkalmával a környezetünket is megajándékozhatjuk egy kis odafigyeléssel. Keleti Andrea, a „Zöldlista környezettudatos vásárló program" arca Török Szabolccsal, a kampányt szervező Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szóvivőjével indult környezettudatos bevásárlásra karácsony előtt. Különdíjat nyert az OHÜ „Az Év Honlapja” pályázaton
Alig „született meg", máris díjat nyert az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség lakossági weboldala. A szelektalok.hu, amely idén augusztusban indult el, Az Év Honlapja versenyen Kormányzat kategóriában részesült Különdíjban. Hazánk legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatát idén 25 kategóriában hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség. A 12. Az Év Honlapja pályázatra 333 weboldalt neveztek. További cikkeink...
|