2015. évi Közszolgáltató Partnereinket érintő havi jelentés, valamint a nyitó jelentés
Feltöltésre kerültek a 2015. évi Közszolgáltató Partnereinket érintő havi jelentés, valamint a nyitó jelentés nyomtatványai. Felhívjuk a figyelmüket, hogy kifizetési igény benyújtására kizárólag az OKTF NHI által aláírt szolgáltatásvásárlási szerződéssel rendelkező Partnereink jogosultak. Hulladékgazdálkodás egy fenntartható világban – avagy keressük együtt a racionális megoldásokat!
2015. február 19-20-án ezzel a címmel tartott konferenciát a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, melyen a hazai környezetvédelmi szakma több mint hetven résztvevője vett részt. A rendezvényt a HOE az IFKA és a Brit Nagykövetség közösen szervezte. 2015. évi közszolgáltatókkal kötendő szolgáltatásvásárlási szerződés (SZVSZ) módosítása
Tájékoztatjuk Tisztelt Partnereinket, hogy a 2015. évi szolgáltatásvásárlási szerződés 7.2.1. és 7.3. pontja módosításra került. A módosításra a HUNOR részét alkotó Hulladékgazdálkodási Alaprendszer Szoftver (HGAS) további fejlesztése miatt került sor, azaz a szoftver fejlesztésének időtartama alatt Partnereink a korábbi gyakorlatnak megfelelően tudják a havi jelentéseket eljuttatni az OKTF NHI részére postai és elektronikus úton. A módosított szerződés minta letölthető a "2015. évi közszolgáltatókkal kötendő szolgáltatás-vásárlási szerződés és mellékletei, adatlapjai" menüpont alatt. Továbbá tájékoztatjuk Önöket, hogy ugyanezen menüpontba feltöltésre került a szerződés 6.21. pontjának megfelelően a Logger felhasználói kézikönyv is. Közszolgáltatói tájékoztató a 2015. évi szerződéskötéshez
Tisztelt Partnerünk, Leendő Partnerünk! Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a 2015. évi szolgáltatásvásárlási szerződés a 2014. évihez képest bizonyos pontokban módosításra került. Hasznosítói adatbázis frissítése
Értesítjük, hogy a Hasznosítói adatbázis frissítése feltöltésre került. A bejelentkezéshez szükséges adatok nem változtak, az adatbázist az OKTF NHI-vel szerződésben álló Partnerek/Közszolgáltatók érhetik el. „ Hulladékgazdálkodás egy fenntartható világban” – Budapest, 2015. február 19-20.
Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a „Hulladékgazdálkodás egy fenntartható világban" című konferencia Budapesten, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, az IFKA és a Brit Nagykövetség társszervezésében. Alkategóriák |