Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

A HOE továbbképzése 2015. november 4-én a termékdíjas szabályozásról és az OGyHT-ról

A Földművelésügyi Minisztérium előadója bemutatja a szabályozás kereteit, eddigi tapasztalatait, illetve a jogszabály tervezett módosításával kapcsolatos jogalkotói elképzeléseket. Ezen felül az OKTVF NHI képviselői bemutatják a 2016. évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervet, beszámolnak a tervezés során figyelembe vett tényezőkről, a tervezés körülményeiről. A workshop zárásaképpen versenyjogi területre specializálódott ügyvédi iroda képviselője tart előadást arról, hogy az OGyHT alapján, a hazai termékdíj köteles termékekből keletkező hulladékok gyűjtésére, szállítására, feldolgozására kiírt közbeszerzési eljárások kapcsán versenyjogi szempontból mire kell figyelnie az ajánlattevőknek.

Bővebben...

ÖKOINDUSTRIA 2015. – Budapest, október 14-16.

A szakkiállítás kivételes lehetőséget nyújt az innovatív környezetvédelmi technológiák és szolgáltatások bemutatására, továbbá fórumot biztosítanak az információcserére, technológia transzferre, és szakmai együttműködésekre. Tematikája magába foglalja a megújuló energia, az energiahatékonyság, az ökoépítészet, a klímavédelem, a hulladék, a másodnyersanyagok, a hulladékból készült termékek, a vízvédelem, talajvédelem, a biotechnológiák, a levegővédelem, valamint a zaj és rezgésvédelem területét.

Figyelemfelhívás közszolgáltató partnereink részére

Tisztelt Közszolgáltató Partnerünk!

A hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII: 29.) Korm. rendelet 12. §-a alapján:

„A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet a környezetvédelmi hatóság a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényben meghatározott minősítési engedélyben engedélyezi.”

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló 2013. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Mtv.) 22. §-a értelmében a korábban kiadott minősítő okiratok hatálya legkésőbb 2015. december 31. napján lejár. Erre tekintettel a közszolgáltatóknak legkésőbb 2015. december 31. napjáig be kell szerezniük a minősítési engedélyeket, ehhez be kell nyújtaniuk a minősítési engedély iránti kérelmüket.

Bővebben...

Havi jelentés nyomtatványok frissítése

Feltöltésre kerültek a közszolgáltatókat érintő havi jelentés nyomtatványok 2.5-ös verziói.

Változás: A nyomtatványban a nem elkülönítetten gyűjtött, TSZH-ból utóválogatott vas, alumínium, műanyag és papír anyagáramok esetében az EWC kód módosítására került sor.

Tájékoztatás a Szolgáltatásvásárlási szerződés 2. számú mellékletének módosításáról

Tisztelt Közszolgáltatók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szolgáltatásvásárlási szerződés (továbbiakban: Szerződés) 2. számú melléklete, illetve az abban vállalt éves hulladékmennyiségek tárgyév augusztus 1-jét követően – akár több alkalommal is – módosíthatók.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a módosítási kérelem részeként az indokolást és a módosítani kívánt új 2. számú mellékletet 3 eredeti, cégszerűen aláírt példányban – a havi jelentéstől elkülönítetten – postai úton, valamint az új 2. mellékletet excel formátumban digitális úton is szükséges részünkre megküldeni. A papír alapon beküldött 2. melléklet és az elektronikus úton megküldött 2. melléklet közötti eltérés esetén a papír alapon megküldött 2. melléklet tartalma az irányadó.

Bővebben...

ISWA Világkongresszus – 2015. szeptember 7-9. Antwerpen

ISWA 2015Hozzuk ki a legtöbbet erőforrásainkból és hulladékainkból – ezzel a címmel szervezi meg idei Világkongresszusát a Nemzetközi Köztisztasági Szervezet. Az idén 2015. szeptember 7-9. között Antwerpenben megrendezésre kerülő esemény szervezői a világ minden részéből várják a hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereket az állami és a piaci szektorból egyaránt.

Bővebben...

Alkategóriák