KÖZLEMÉNY!
Tisztelt Partnereink!
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség 2016. évi Közszolgáltató Partnereinket érintő havi jelentés, valamint a nyitó jelentés
Feltöltésre kerültek a 2016. évi Közszolgáltató Partnereinket érintő havi jelentés, valamint a nyitó jelentés nyomtatványai. Felhívjuk a figyelmüket, hogy kifizetési igény benyújtására kizárólag az OKTF NHI által aláírt és hatályos szolgáltatásvásárlási szerződéssel rendelkező Partnereink jogosultak. Tájékoztatás a Szolgáltatásvásárlási szerződés és a kapcsolódó adatlap módosításáról
Tájékoztatjuk, hogy a honlapra felkerült a 2016. évre vonatkozó módosított szolgáltatás-vásárlási szerződés (SZVSZ), ezért kérjük, hogy ezt a verziót legyenek szívesek 3 példányban, aláírva beküldeni. A módosítás bizonyos rendelkezéseket pontosított, kiegészített, illetve egyes pontokban a Közszolgáltatók számára kedvezőbbé tette a szolgáltatás-vásárlási szerződés rendelkezéseit, a Közszolgáltatóktól érkezett észrevételeket figyelembe véve. A főbb SZVSZ változtatások a következők:
Bízunk benne, hogy a megvalósított módosítások a szerződés teljesítésének elősegítését szolgálják. „Hőbontásos hulladékhasznosítás a XXI. században” címmel konferenciát szervez a KSZGYSZ
A Zöld szervezetek – zöld üzletek címmel futó konferenciasorozat keretében most megrendezendő program célja, hogy lehetőséget biztosítson a véleménycserére a környezetipar szereplői és az érintett civil szervezetek képviselői között. OKJ-s hulladékfelvásárló és –telepkezelő tanfolyam
OKJ-ben szereplő, középfokú környezetvédelmi szakirányú végzettséget nyújtó hulladékfelvásárló és –telepkezelő tanfolyamot indít a Hulladékhasznosítók Országos Szövetsége. HOSZ workshop 2016. február 5-én Budapesten
A Hulladékhasznosítók Országos Szövetsége 2016. február 5-én, Budapesten tartja soron következő workshopját „Az EU körforgásos gazdaságra vonatkozó javaslatcsomagja és hatása a hazai hulladékgazdálkodásra” címmel. Alkategóriák |