Szinte Zoltán előadása az OHÜ-ben
Szinte Zoltán jelenleg nyugdíjas mérnökként Chicagoban él. 1979-ben hagyta el Magyarországot, azóta a világ több országában dolgozott, elsősorban a hulladékgazdálkodási iparban. Ez adta az apropót, hogy az éppen itthon tartózkodó szakembert az OHÜ felkérje egy előadás tartására, amit ő szívesen vállalt: örült neki, hogy a tapasztalataiból egy csokorra valót átadhat. Szinte Zoltán nevéhez néhány szabadalom is kötődik. „Tekintsék ez inkább egyfajta mérnöktovábbképzésnek" – kezdte az előadást, amelyen végigvonult az „azért vagyok Szinte, hogy őszinte legyek" szemlélet. Hallottunk a német, amerikai, svájci, olasz, dán tapasztalatairól és a gyakorlatorientált tervezés jelentőségéről: „Ültem a szemeteskocsin, vagy kergettem őket hajnaltól késő estig", „mielőtt valamit átalakítunk, nézzük meg a saját szemünkkel, hogyan működik és utána üljünk le eldönteni, mit kell változtatni". A szemét mennyisége és összetétele az életszínvonal függvénye, az idők során jelentősen átalakult. A XX. század elején a hulladék fő alkotórésze a hamu volt: porzott, vitte a szél – manapság már ezekkel nem kell foglalkozni. Minél magasabb az életszínvonal, annál komolyabban foglalkozik a lakosság a szemétgyűjtés kérdésével. A hulladékkezelés gazdaságosságának fokmérője a fajlagos költség: Ft/tonna. Ez – lerakás esetén – három nagy költségcsoportból tevődik össze:
Ez területenként változik, függ a háztartások sűrűségétől, a településszerkezettől, a helyi domborzati viszonyoktól stb., mindig egyedi vizsgálat tárgyát képezi. A helytelen döntések (pl. a munkások utaztatása a távoli lerakóhoz ahelyett, hogy átrakót építenének) óriási összegek kidobását eredményezhetik. Nagyon fontos, hogy a döntések helybeli adatszerzésen kell, hogy alapuljanak, és mindig valósághű adatok álljanak rendelkezésre az elvárt vagy kozmetikázott információk helyett. A magyar települési viszonyok rendkívül sokszínűek: falu, vidék, külterület, kertváros, város, társasházak, panelövezetek – mind különböző megítélés alá kell, hogy essenek, a módszerek egységesítése egy adott településen vagy kerületben nagyban ronthatja a gyűjtés hatékonyságát.
A hulladékgyűjtő járművek között alapvetően megkülönböztetjük a lakossági és nem lakossági - kereskedelmi és ipari egységektől történő - gyűjtéshez használt gépkocsikat.  Hátul rakodós szemeteskocsi (forrás: libertyfg.com)  Oldalt rakodós szemeteskocsi (forrás: bigtruckrental.com)  Mellső (elölről) rakodós szemeteskocsi (forrás: rfidhy.com)
A hátul rakodó szemeteskocsi a leggyakrabban használt járműfajta, a beleöntött szemetet összetöri és tömöríti, a kommunális hulladékot hazánkban szinte kizárólag ilyennel gyűjtik. Az oldalt rakodó típus megmaradt a lakossági gyűjtésben. Előnye, hogy egy emberrel (a sofőrrel) hihetetlenül sok, 1300 edényt képes egy műszak alatt kiüríteni. A homlokrakodós típust szeretik a hulladékkezelők, mert a lakosságiban és a nem lakossági gyűjtésben egyaránt használható. Ezáltal a cég egyféle kocsival rendelkezik, ami jelentősen egyszerűsíti a gépjárműpark kezelését. Üríteni tud 2-től 6 köbméteres konténereket.
Konténerek A nem lakossági gyűjtésben a nagyobb konténerek használata a jellemző (2-6 m3), a lakosságiban Amerikában a konténeres mellett elterjedt a zsákos hulladékgyűjtés is. A lakossági és közületi konténerek skálája többnyire 120 és 360 liter között mozog.
Szállítás Kint nagy hangsúlyt fektetnek a szállító autó súlyára (a túlterhelt járműveket keményen büntetik). Amennyiben a lerakó messze található, nem gazdaságos a gyűjtőautónak és a személyzetnek a fölösleges mozgatása. Helyette átrakóállomást alakítanak ki, ahol tömörítik és nagyobb gyűjtőedényekbe konténerezik a gyűjtőautó által leöntött szemetet, és a konténereket külön gépkocsival szállítják a lerakóba.
Lerakás A deponálás során a gödörtöltés és a dombépítés kombinációját alkalmazzák. Fontos a lerakók szigetelése, melyhez természetes és mesterséges anyagokat is használnak. Agyaggal, műanyaggal, homok és kavics keverékével szigetelik a lerakókat, ennek következtében a szivárgó víz (csurgalékvíz: a lerakott hulladéktesten átszivárgó, illetve az ott keletkező minden olyan folyadék, amely a hulladéklerakóban marad, vagy amelyet a hulladéklerakó kibocsát, nem tudja a talajt szennyezni. A csurgalékvíz mellett az élelmiszer erjedése során keletkező biogáz elvezetéséről, gyűjtéséről és további kezeléséről is gondoskodni kell. A korszerű lerakó gödör aljára és a négyoldali rézsűre egy 60 centiméteres, tömörített anyagréteg kerül, és erre egy teherautó-ponyva vastagságú műanyag fóliát tesznek, amit gondosan összehegesztenek. Erre kerül egy kb. 30 centiméteres homok/kavics réteg, amiben perforált csövek gyűjtik össze a csurgalékvizet. Ezt kiszivattyúzzák és külön kezelik. A lerakott szemetet mindig földtakaróval fedik le: egy réteg szemét, majd egy réteg föld következik, a végén rekultiválják: teljesen lefedik az egészet, növényzet is kerül rá, és az egykori szeméthegy akár síelésre is használható. A lerakó legnagyobb ellensége az autógumi.
Recirkuláció Újrahasznosítható anyagáramok:
Amerikában teljesen kiszámíthatatlan az újrahasználható anyagáramok piaca: folyamatosan, előre nem kalkulálható módon változik a felvásárlási ár. Jellemző a profitorientált szemléletmód: a vállalatok többnyire azzal az anyagárammal foglalkoznak, amiben a legtöbb hasznot látják. A recirkulációt csak a nagyvállalatok tudták beindítani, mert jelentős befektetéseket igényel. Leginkább a papír újrahasznosításával foglalkoznak, viszont több papírgyártó vállalatnak is problémát okoz az újrahasznosítása. Mivel a papírt bizonyos esetekben üveggel együtt gyűjtik, illetve üveggel is szennyeződhet a gyűjtőbe rakott papír, tört üveg és üveghomok kerülhet a papír közé. Ez a papírgyártó soron kárt okozhat Polietilént hasznosítanak újra a műanyag mosószeres flakonok gyártásánál. Ennek hátránya, hogy a gyártás során nem sikerül olyan minőséget előállítani, mintha új alapanyagokból készítették volna. Gyakran szemcsék maradnak a műanyag falában, amelynél elvékonyodik a csomagolás, a flakon szállítás közben kilyukad, és a mosószer kifolyik. A tisztítás a habképződés következtében rendkívül problémás. Az üveg környezeti szempontból a legjobb csomagolások egyike: többször felhasználható, teljesen újrahasznosítható. Gondot okoz, hogy az üveggyűjtő szelektív kukákba bedobják a tányérokat, tehát porcelán is kerül az üvegekhez. A porcelán megfelelő kiválogatása megnehezíti az üveg újrahasznosítását. Magyarországon drágítja az üveg újrahasznosítási költségét a nagy szállítási távolság, hiszen már alig van az országban működő, használt üveget befogadó üveggyár. Külön probléma, hogy a színes üvegek hasznosítása csak külföldön oldható meg, és a fehér üveghulladék felhasználása során sok az apró szennyeződés, ami megszínezi az elkészített üveget. Az alumínium dobozokat a legjobb újrahasznosítani, mert abból minőségváltozás nélkül is új termék készíthető. Az alumínium hulladék jól eladható, és 100%-ban újrahasznosítható. Az akkumulátor különösen veszélyes hulladéknak számít, mert kénsavat és ólmot tartalmaz. A hasznosítás során (és egyébként akkor is, ha az akkumulátor hulladékot nem megfelelően kezelik, és a burkolata megsérül) különös gonddal kell eljárni, mert veszélyesek a feldolgozás körülményei. A fénycső veszélyes hulladék, higany van benne. Nem szabad a kukába dobni, külön kell gyűjteni. Ahol az ember megveszi az újat, ott kötelesek visszavenni a hulladék fénycsövet is. Összességében a recirkuláció területén a legnagyobb problémát maga a szelektív gyűjtés jelenti. Az emberek többsége nem rendelkezik olyan kialakult szemlélettel és ismeretekkel, amellyel probléma nélkül megfelelően tudná szelektálni a hulladékot. A szelektív gyűjtőkön elhelyezett tájékoztató feliratok ellenére is gyakran rossz edénybe dobják az adott hulladékfajtát vagy olyat tesznek bele, amit nem is lehetne. Szinte Zoltán végszónak hozzátette: „az újrahasznosítás nagyon támogatandó, mert hasznos a társdalomnak és pénzt hoz. DE ha valamit szelektíven gyűjtünk és ez senkinek sem kell, akkor milliókat dobunk ki, és ezt az ország nem engedheti meg magának."
Kaptunk néhány floridai fotót is Szinte úrtól a kertvárosi gyűjtésről, amelyekhez magyarázatot is fűzött. Amint látható, a drága konténerek helyett egyszerű műanyag ládákban történik au újrahasznosítható anyagok gyűjtése. A szemeteskocsit egy ember üzemelteti. A vezető kiszáll és beönti a ládákat egy dupla rekeszes tartályba, ami hidraulikával felemeli és bepréseli két egymás fölött elhelyezett térbe. A képeken látható teherautónak különleges az alváza és a felépítése.
Ezzel a gyűjtési módszerrel egy dolgozó, egy műszak alatt kb. 900 kirakott edényt tud üríteni (a gyakorlatban átlagosan 1.100 ház előtt megy el, de 200-nál nem tesznek ki semmit). Ez kimagasló hatékonyság!!!
|
