Módosított havi jelentés nyomtatványok, hasznosítói adatbázis
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2013. évi OGYHT változást követve az elszámolási nyomtatványait a "Közszolgáltatói havi jelentés nyomtatványok" menüpontban tudják letölteni az új 1.9 verzió alatt. Felhívjuk tisztelt Partnereink figyelmét, hogy az 1.9 verziót május 1-ét követő elszámolásokhoz kötelező használni, a korábbi időszakra az 1.8 verzió alkalmazható. Kérjük, hogy a havi elszámolások benyújtásakor valamennyi nyomtatványt töltsék ki, és a szükséges mellékletekkel együtt nyújtsák be az elszámoláshoz. A nyomtatványok meghatározott matematikai összefüggéseket tartalmaznak, a rovatok levédésre kerültek, ezért kérjük ne változtassanak az egyes rovatokon, rovatösszefüggéseken. Értesítjük, hogy a Hasznosítói adatbázis feltöltésre került a jövőben ezen a linken érhetik el. A bejelentkezéshez szükséges adatokat elektronikusan megküldjük minden szerződött Közszolgáltatónak az általa a szerződés kötés során megadott kapcsolattartó részére. Az esetleges kezdeti nehézségekért, problémákért szíves elnézésüket kérjük, kérdéseiket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. küldhetik el. Közlemény az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség fenn nem álltáról szóló igazolás módjairól a közbeszerzési eljárásokban
Az OHÜ felhívja a közbeszerzési eljárásban indulni kívánó gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. 56.§ (1) bekezdésének e) pontja szerinti kizáró ok fenn nem álltának igazolására két lehetséges megoldás van. Az egyik, hogy ajánlattevő regisztrál a Nemzeti Adó- és Vámhatóság honlapján elérhető köztartozásmentes adatbázisba. Az alábbi linken minden szükséges információ megtalálható a regisztrálással kapcsolatban: http://www.nav.gov.hu/data/cms219287 Ajánlattevő, amennyiben nem regisztrál a fenti adatbázisba nemleges adóigazolást köteles igényelni a NAV-tól, amely időigényesebb és adott esetben veszélyeztetheti az érvényes ajánlatadást is. Új fax szám
Ezúton értesítjük partnereinket, hogy 2013, május 22-én 12 órától fax számunk megváltozik. Az új fax szám: 06-1-210-0404 Megértésüket ezúton is köszönjük! Szolgáltatás-vásárlási szerződés - melléklet és adatlap módosítás
Tisztelt Partnereink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2013. évi OGyHT módosítására tekintettel a szolgáltatás-vásárlási szerződés 2. melléklete, valamint az adatlapok között megtalálható nyitókészlet is módosításra került, amelynek következtében lehetőség nyílik a fém, nem alumínium hulladék elszámolására is. Amennyiben Önökkel még nem került megkötésre a szolgáltatás-vásárlási szerződés kérjük, hogy az újonnan feltöltött 2. mellékletet és nyitókészletet töltsék ki, valamint csatolják a fém, nem alumínium hulladék begyűjtését alátámasztó engedélyeket, ill. egyéb dokumentumokat (pl.: alvállalkozói szerződések), amelyek az Alapszerződés megkötésének is előfeltételét képezik. Ha Önökkel már megtörtént a szerződéskötés, hamarosan megkeressük Önöket a szerződésmódosítás ügyében. A 2013. évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT’13) - módosítás
Dr. Fazekas Sándor miniszter úr Alapítói határozat formájában 2013. április 30-án jóváhagyta a 2013. évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervet (OGyHT'13). Közigazgatási egyeztetésen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény tervezete
A kormany.hu oldalról letölthető a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény tervezete. A törvénytervezet a közigazgatási egyeztetés fázisában van, véleményezési határidő: 2013. április 30. Az észrevételeket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják. Alkategóriák |